A profi online marketing rengeteget tud segíteni abban, hogy céged minél gyorsabban növekedjen és egyre több bevételt produkáljon, de mégsem elegendő 100%-ban. A siker ennél sokkal összetettebb. Olyan dolgok is befolyásolni tudják a megítélését a vállalkozásodnak, amire most hirtelen nem is gondolnál. Szerencsére, mi már rájöttünk erre a kulisszatitokra, úgyhogy ideje beavatnunk Téged is.
Előző alkalommal elmagyaráztuk Neked, hogy az ügyfélszolgálat milyen fontos az ügyfélélmény növeléséhez. Ezt ebben a cikkben el is olvashatod, ha még nem tetted vagy felfrissítenéd a tudásodat. Most viszont egy másik aspektust emelnénk ki.
Ez az employer branding, azaz munkáltatói márka.
Ha nem hallottál még róla, akkor pont jó helyen vagy, mert ma ennek a részleteibe megyünk bele. Ha pedig már igen, akkor is maradnánk a helyedben, mert hasznos, új információkat és tanácsokat tudhatsz meg ezzel kapcsolatban.
Kezdjük az elején, mi ez pontosan?
Annak a képnek a felépítése és kommunikálása a már meglévő alkalmazottaid és potenciális jelöltek felé, hogy érdemes és jó nálad dolgozni. A fő célja, hogy az emberek szívesen menjenek hozzád és olyanokat tudj bevonzani és megtartani, akik hosszú távon terveznek veled.
Talán nem tudatosan, de Te is biztosan csinálod ezt. Gondolj csak az álláshirdetésekre: mikor leírod, hogy mit tudsz nyújtani, akkor pontosan ezt kommunikálod. Vagy mikor a munkatársaidnak próbálsz minél jobb körülményeket teremteni, akkor is ezt építed.
De ennyi nem elég! Ezt tudatosan kell fejleszteni. Miért?
Mert a potenciális és meglévő ügyfeleidet érdekli ez a kérdéskör!
Miből gondoljuk ezt?
A csapatunk vezetői voltak egy rendezvényen, ahol a cégvezetőknek még az alkalom előtt ki kellett küldeniük egy kérdőívet az ügyfeleiknek arról, hogy szerintük milyen egy piacvezető cég.
A beérkezett válaszokat összesítették, leszűrték a következtetéseket és…
Kiderült, hogy fontosságban a pozitív ügyfél/vásárlói visszajelzések után, az élvonalban ott voltak az elégedett munkatársak is.
Egyértelmű, hogy ez nem egy reprezentatív kutatás, de többféle piacról, legalább 40 különböző vezetőnek is ez a válasz jött ki. Hogyan lehetséges ez?
Úgy, hogy madarat tolláról, embert barátjáról, céget a munkavállalóiról. Mivel akkor lesz hiteles egy vállalat, ha az alkalmazottai szerint is olyan megbízható és tisztességes, mint amilyennek mutatják, reklámozzák magukat.
De nézzük meg mélyebben!
Az ügyfelek olyan cégekkel akarnak együtt dolgozni, ahol a munkavállalók szeretik a munkájukat és tisztességes bánásmódban részesülnek. Ha sok negatív véleményt látnak, hallanak, akkor a régiek könnyedén elgondolkozhatnak azon, hogy folytassák-e az együttműködést, újrakössék-e a szerződést.
A potenciális ügyfelek pedig azt mondhatják: „Ha az alkalmazottak így érzik magukat, vajon hogyan bánnak az ügyfeleikkel?”
Ezzel nem csak a hírnevedet, de a céged jövőjét is kockáztathatod, hiszen újak nélkül nem tudsz rendesen növekedni.
A munkáltatói márkád tehát nem csak a leendő munkavállalóidnak szól, hanem az ügyfeleidnek, partnereidnek és a nagyközönségnek is.
De íme egy egyszerű példa: Veled is előfordult már, hogy egy-egy volt munkavállaló belsős titkokról számolt be egy általad kedvelt cégről, ugye? Gondolunk itt alacsony bérekre, kifizetetlen túlórákra stb… Ilyenkor megcsappant a beléjük vetett hited, igaz?
Na, ezért kell odafigyelni és időt, energiát fektetni az employer brandingre.
Van pár tanácsunk ezzel kapcsolatban, úgyhogy vágjunk bele.
Első és legfontosabb: Teremts egy jó munkahelyet!
És ne hazudj róla, Csak olyat mutathatsz kifelé, ami igaz és tényleg meg is van. Ehhez gondoskodnod kell arról, hogy a munkatársaid tényleg szívesen dolgozzanak nálad, ne csak pénzkeresési lehetőséget lássanak a vállalatban.
Ehhez több tippet is tudunk adni. Nem olyan bonyolult, mint azt elsőre gondolnád.
1. Kérdezz!
Az alapok megteremtésén túl (pl.: megfelelő munkakörnyezet, elegendő fizetés stb.), kérdezd meg, mit tehetnél még azért, hogy jobban érezzék magukat. Hallgasd meg őket és biztosan olyan dolgokra fognak rávilágítani, amikre lehet, nem gondoltál volna egészen idáig.
2. Dicsérj!
Éreztesd velük, hogy számítanak, alkalmazz pozitív megerősítéseket. Számos kutatás bebizonyította, hogy mennyit jelent az embereknek a megbecsülés. Sokkal motiváltabban és szívesebben dolgoznak akkor, ha elismerik őket és a kemény munkájukat. Vedd észre az igyekezeteiket és köszönd meg nekik. Ezzel motiválhatod is őket.
Jegyezd fel a szülinapjukat és azt, hogy mikor kezdtek el nálad dolgozni. Persze, nem azt mondjuk, hogy Te emlékezz minden ilyen információra, hiszen egy 10-15 főnél nagyobb csapatnál ez szinte lehetetlen lenne. De ha van HR-esed, akkor bízd meg őt ezekkel vagy használd ki az automatizációban rejlő lehetőségeket, ahogy mi is tesszük.
3. Szervezz programot!
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a különböző csapatépítők mennyit hozzátesznek a sikeres együttműködéshez. A munkatársaid mind megismerik egymást, a közös élmények összekovácsolják őket, és sokkal szívesebben fognak bejárni minden nap dolgozni, ha jóban vannak egymással.
Mutasd kifelé is!
Ha ezeket sikeresen kézben tartod, akkor jöhet a külső kommunikáció.
Mutasd meg az ügyfeleidnek, az érdeklődőknek, hogy milyen nálad dolgozni. Szerepeltesd a munkatársaidat képeken, készíts velük videókat és hirdessétek meg őket, posztoljátok ki instára. A TikTok fiókotok például pont tökéletes arra is, hogy belsős tartalmakkal lássátok el. Nagyot mennek az ilyen videók.
Emellett kérd meg őket arra is, hogy osszák meg a posztokat, sztorizzanak az irodából – a lehetőségek száma itt aztán végtelen. Természetesen ezeket ne tedd kötelezővé, mert akkor oda a lelkesedés, de dobd fel nekik ötletnek. Ha a fentiek mind megvannak, akkor biztos, hogy lesz olyan, aki szívesen benne lesz ezekben.
És mi lesz mindennek a hatása?
A kollégáid elkötelezettebbek lesznek a céged felé, ezáltal a szolgáltatás színvonala is emelkedni fog. Nem véletlenül, hiszen ez magával hozza azt is, hogy már nemcsak maguknak, hanem a cégnek is jót akarnak.
Könnyebbé válik a munkatárs keresés is, mivel mindenki olyan vállalatnál akar dolgozni, ahol tisztelik és megbecsülik. Ha ezt látják, akkor szívesen jelentkezni fognak hozzád.
Plusz, a mostani és leendő ügyfeleid is egy korrekt cégnek fognak látni, aki nem pusztán nekik mutatja, hogy milyen jó minden, hanem ténylegesen tesz az alkalmazottaiért is. Sokkal inkább fognak egy ilyen céget támogatni, mint azt aki hasznot húz a dolgozókon.
Összegezve: megéri az employer brandingre egy kis extra figyelmet szentelni!
Ezt nem fogod megbánni, sőt! Ha kopogtatnak a cégednél, akkor tárd ki szélesre az ajtót, hogy lássák Neked, nincs mit rejtegetned. A Te csapatod örömmel végzi a munkáját és büszkén vállalják, hol és kikkel dolgoznak.
Ennél nagyobb öröme egy cégvezetőnek (a sikeres vállalkozás mellett) nem is lehetne!
Reméljük, meg tudtunk győzni arról, hogy milyen fontos témáról van itt szó. Legközelebb újabb oldalról közelítjük meg a marketinget, várunk vissza!