Pontosan jól tudjuk, milyen kapcsolatban lenni a Meta algoritmusával. Egészen ambivalens az egész, hiszen Neked szükséged van rá, hogy hirdetésekkel kiaknázhasd a benne rejlő lehetőségeket – és elvileg neki is kellesz Te. Bár néha nem így viselkedik.
Teljesen kiszámíthatatlan, és mindig jön egy újabb változtatás, hóbort, aminek meg kell felelned. Tényleg olyan, mint egy se veled, se nélküled kapcsolat. De, hogy ne kelljen annyi fejfájást elszenvedned miatta, összeszedtünk néhány profi tippet, amire érdemes odafigyelned. Így harmonikusabbak lehetnek együtt a napjaitok – és a kampányaid is sikeresebbek lesznek.
Na, de lássuk!
#1 Ne emelj egyszerre többet 10-15%-nál egy már futó kampánynál!
Az összeg nem minden, de jelentős szerepet játszik az egyenletben.
Korlátozott költségvetéssel nehéz kiemelkedően jó hirdetési pozíciókat elérni. De ha egy kampány megfelelően van finanszírozva, akkor akár az első megjelenési helyeken is feltűnhet a hirdetésünk, így a felhasználóknak nem kell olyan sokat legörgetniük, hogy lássák.
Fontos azonban, hogy egy már futó kampány költségvetését fokozatosan növeld!
Az egyszerre történő, 10-15%-nál nagyobb változás ugyanis összezavarhatja az algoritmusokat. Ahogy az is, ha van egy egész jó eredményeket hozó hirdetésed, aminek a költését egyik napról a másikra hirtelen lecsökkented.
Mi történik ilyenkor?
Az algoritmus nem tudja jól optimalizálni a hirdetéseket és feltehetően rossz célközönségnek fogja megjeleníteni őket. Ezek után nehezen találja meg újra az egyensúlyt a különböző típusú vásárlói perszónák között, így a kampányod eredményei jelentősen romolhatnak.
A folyamatos optimalizálás tehát elengedhetetlen a jó eredményekért. Ezért óvatosan és fokozatosan kell a költségvetésen állítani, hogy az algoritmusok megfelelően tudjanak igazodni a változtatásokhoz, és továbbra is a megfelelő célközönséget érjék el.
#2 A különböző kreatívok szemmel láthatóan térjenek el egymástól!
Miért fontos ez? Egy példán keresztül szemléltetjük Neked.
Esernyőket gyártasz és szeretnél belőle minél többet értékesíteni, ezért készítesz hozzá 3 képet. A következőt ábrázolják:
- kép: Egy fiatal, laza srácot, aki maga fölé tartja az esernyőt miközben esik az eső.
- kép: Egy elegáns hölgyet, aki éppen beteszi a minőségi, szép táskájába az összecsukott, kis méretű esernyőt.
- kép: Egy sportos embert, aki a kezében tartja, miközben kutyát sétáltat.
Ebben az esetben három különböző célközönséget célzol meg ugyanahhoz a termékhez kapcsolódóan. Mit jelent ez?
Az algoritmus többféle érdeklődési körű vásárlóhoz juttatja el a hirdetéseidet, ami több vásárláshoz és ezáltal bevételnövekedéshez vezethet.
Ezzel szemben, ha a három képed lényegében ugyanaz, csak az esernyő színe változna, akkor feltehetően az algoritmus hasonlónak ítélné meg őket, és csak egy célközönséget emelne ki. Ebben az esetben az eredmények nem lennének olyan jók, mint az előző példánál.
Az eltérő kreatívok emellett növelik a kampány esélyét arra, hogy több potenciális vásárló figyelmét felkeltsd, ami végül több konverzióhoz vezethet. Plusz, tesztelheted vele, hogy melyik üzenet vagy vizuális megjelenítés érdekli leginkább a közönségedet, így folyamatosan finomíthatod a kampányodat a jobb eredmények érdekében.
#3 Alkalmazz rövid, reels jellegű videókat!
Azzal már biztosan tisztában vagy, hogy mennyire fontosak a videós kreatív tartalmak, hiszen a TikTok és Reels forradalmában élünk továbbra is. De az sem mindegy, hogy ezek milyenek.
Összeszedtük Neked a legfontosabb szempontokat:
- A legjobb, ha 5-15 másodperc közötti 9:16-os képarányúakat használsz. Az algoritmus ugyanis előnyben részesíti az ilyen jellegű videókat, míg a hosszabb, egyhangúbb tartalmak hátrányba kerülnek.
- Fontos, hogy ezekkel a tartalmakkal ne csak a márkádat építsd, hanem erőteljesen, vizuálisan megjelenítsd a márkádat is. Ez azért lényeges, hogy a videóid után a felhasználók ne csupán „esernyő” kifejezéssel keressenek, hanem konkrétan az „XY esernyő” nevet említsék. A cél az, hogy ne csak a termékre, hanem a brandre is emlékezzenek. Ezzel növelheted a márkahűséget és könnyebben elkülönítheted magad a versenytársaidtól.
- Feliratozd! Manapság sokan hang nélkül nézik a videókat, és így őket sem veszíted el, mint célközönséget, ha így hirdetsz. Plusz, van egy olyan pszichológiai jelenség, ami azt mutatja, hogy ha valamit olvasunk, akkor mindig tudni akarjuk, hogy mi jön az adott dolog után, – tehát mi a következő mondat, szó – ezért tovább nézzük a tartalmat.
- Mindig legyen a videó végén valamilyen CTA is, ami egy “called to action”, tehát cselekvésre felhívó kifejezés, mondat. Ilyen például a “kattints és irány a weboldal”, a “kövess be”. Bármi, ami cselekvésre ösztönzi a nézőt, nélkülözhetetlen, mert egyértelműen irányítja a kívánt művelet végrehajtására, növelve a konverziós arányt és a kampány hatékonyságát.
Valamint, íme egy kis izgalmas információ külföldről, amivel Te is kísérletezhetsz:
Ott már elterjedtek a kissé clickbait jellegű, izgalmas és olykor meghökkentő videók, amelyek hatékonyan vonzzák be a nézők figyelmét és növelik az elköteleződést. Például egy lámpákat értékesítő webshop esetében a videó egy villanykörte összetörésével indulna, amit egy hirtelen vágás követne. Ezután egy szépen megvilágított szobát látnánk, amelyet a márka lámpái világítanak be, hangsúlyozva a termékek minőségét és esztétikai értékét. A videó végül egy felhívással zárulna, amely tájékoztatja a nézőt arról, hol vásárolhatja meg ezeket, ezzel ösztönözve őket a cselekvésre.
#4 Így tanul be most egy hirdetésed!
A hirdetés „betanulása” egy olyan folyamat, amely során a hirdetési platformok (például Google vagy Facebook) algoritmusai optimalizálják a hirdetések megjelenítését annak érdekében, hogy azok a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Ez a folyamat általában különböző adatok gyűjtésével és azok kielemzésével történik.
Rendkívül fontos időszak, mert így tudják megérteni a célközönséged viselkedését és preferenciáit. Ehhez pedig a hirdetésednek bizonyos számokat kell produkálnia egy adott időn belül.
Ez pont mostanában változott meg:
- Jelenleg, ha 3 nap alatt 10 konverzió összegyűlik, akkor képes betanulni a kampányod. Ha ezt nem éri el, akkor a következő teljesítendő szám az 50 db konverzió lesz.
A hirtelen változtatások, ahogy említettük is – például a költségvetés drasztikus csökkentése vagy növelése – ebben az időszakban erőteljesen megzavarhatják a folyamatot, és ronthatják a kampány teljesítményét, úgyhogy mindenképp várd meg, míg a hirdetésed betanul.
Kíváncsiak vagyunk: Te mennyit tudtál ezekből? Esetleg mindet ismerted?
Ha egy újdonságot is mondtunk Neked ebben a blogcikkben, akkor már megérte elolvasnod, hiszen minden kisebb-nagyobb módosítással sokat javíthatsz a hirdetéseid elérésén és öszességében a sikerességén. Nekünk pedig az a célunk, hogy mindig mindenkinél kimaxoljuk a marketingben rejlő lehetőségeket még egy olyan platformon is, mint a mindig változó Facebook és Instagram.
Legközelebb is ilyen érdekességekkel jövünk Neked, úgyhogy légy résen!
Ha pedig szívesen olvasgatnál még, akkor csekkold le az előző bejegyzéseinket!