Így formáld a kínálatot a webshopodban, hogy azonnal meghódítsd a vevőid szívét!

A koronavírus-járvány nemcsak az emberek életvitelére, hanem a vásárlási szokásaira is jelentős hatást gyakorolt. Az e-kereskedelem elképesztően felértékelődött, a vállalkozók számára pedig világossá vált, hogy egy igényes, vonzó és jól kezelhető webshop nélkül rendkívül nehéz, vagy egyenesen lehetetlen feladat fenntartani a cégüket. Ebből a blogcikkből most megtudhatod, hogyan lehetnek termékeid telitalálatok a vásárlóid számára, de még a veterán webáruház-üzemeltetők is találkozhatnak olyan fortélyokkal, amelyekre a legkritikusabb vevők is elismerően fognak csettinteni.

A webáruházak nem csak a karantén időszakában voltak kulcsfontosságúak, ugyanis a fogyasztók akkor kialakult szokásai a mai napig hódítanak. Sokan ráébredtek, hogy egyszerűbb, idő- és költséghatékonyabb házhoz rendelni, mint személyesen felkeresni a boltokat. Ehhez pedig cégtulajdonosként Neked is idomulnod kell.

Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen terméket szeretnél eladni. Tisztában kell lenned azzal, hogy a potenciális vevőid számára mely áruk funkcionálnak STOP táblaként, a szüntelen görgetés során. Az online leadott rendelések alapján, ezek elsősorban:

⦁ Magas profittartalmú, de kis mennyiségben értékesíthető szolgáltatások, amelyeknek szinte csak marketing költségük van: ide tartoznak az online kurzusok, e-könyvek, e-kiadványok, előfizetős alkalmazások és programok.
⦁ Valamint az alacsony profittartalmú, de magasabb darabszámban eladható termékek:
ezt a csoportot alkotják a fogkrémek, dezodorok, tusfürdők, borotvák, és a különféle kozmetikai készítmények.

Ha a kínálatod egyik kategóriába sem tartozik bele, ne ijedj meg! Ez még nem jelenti azt, hogy kudarcra vagy ítélve! Ahhoz, hogy mindenképp kitűnj a tömegből, célszerű néhány aranyszabályt a fejedbe vésned, amelyekkel nyílvesszőket megszégyenítő sebességgel suhanhatsz el a vásárlók szívéig!

  1. Találd meg a vevők gyenge pontját!

A jól menő cégek titka pofonegyszerű: valós problémákat oldanak meg. Ma már azonban nem elég, hogy egy adott „betegségre” Te jelented a gyógyírt. Fontos, hogy ezt megtanuld erősen, érzelmekre hatva kommunikálni a vevőid felé. Ha a tudtukra adod, hogy képes vagy megszüntetni a legégetőbb gondjaikat, könnyen elköteleződnek majd melletted!

  1. A külső megfog, a belső megtart!

Te is rendkívül sokszor hallottad már ezt a mondást? Nos, az a helyzet, hogy ez a webshopok kínálatára is hatványozottan igaz. Ahhoz, hogy sok megrendelést produkálj, nem árt, ha az oldalad és a terméked már önmagában is beindítja a vásárlók pavlovi reflexét. Nem szabad elfelejtened, hogy a csapnivaló minőségen és az unalmas kinézeten még a marketing sem segíthet – az ugyanis csak egy eszköz, aminek a segítségével, sokkal szélesebb közönséghez leszel képes eljutni.

  1. Nézz körbe a nemzetközi piacon!

Mielőtt bárminek is az értékesítésébe kezdenél, fontos megvizsgálnod, hogy a „külföldi kollégák” mekkora haszonnal képesek pénzzé tenni ugyanazt a terméket. Hiszen gondolj csak bele: egy új árucikket forgalomba helyezni – határon túli eladások vizsgálata nélkül – olyan, mintha csukott szemmel dartsoznál. A mérési eredmények olyan elengedhetetlen adatokat mutatnak meg számodra, minthogy az adott produktum:

⦁ Hiteles-e,
⦁ Kiket érdekel elsősorban,
⦁ Milyen minőséget képvisel,
⦁ Elégedettek-e vele a vásárlók,
⦁ És mekkora népszerűségnek örvend máshol.

  1. Vizsgáld meg az itthoni versenytársaidat is!

Ahhoz, hogy osztatlan sikert arass, nemcsak a külföldi eladási számokat kell megvizsgálnod, hanem a hazai konkurensek kínálatát is. Ugyanis, ha már mindenki ismeri a termékedet, elveszik az újdonság ereje, és a készleted a raktárban fog porosodni. De hogyan tudsz utánajárni annak, miket érdemes mellőznöd a hirdetésekben?

⦁ Facebook Library – ez az oldal azt mutatja meg, hogy a vetélytársaidnak jelenleg milyen hirdetései futnak.
⦁ Egy szimpla Google keresés segítségével pedig leellenőrizheted, hogy hány platform kínálatában szerepel az adott áru.

  1. Legyél egyedülálló!

„Minek rendelném meg? Bármelyik kisboltban beszerezhetem ezt!” – Te is kiáltottál már fel így, egy adott webáruház hirdetéseit látva? Akkor bizonyára egyetértünk abban, hogy nem érdemes olyannal házalnod, amit az érdeklődők még a sarki kisvegyesben is könnyen megvásárolhatnak. Minél több ugyanis a konkurens, annál kevesebb az esélye annak, hogy a vevők pont Tőled akarnának majd rendelni. Ezért érdemes olyan cikkeket árulnod, amelyek:
⦁ Jó ár-érték arányúak,
⦁ Kisebb méretűek és könnyűek,
⦁ Viszonylag gyorsan szállíthatók,
⦁ Elismert márkanév nélkül is kivívhatják az emberek bizalmát,
⦁ Szigorú ellenőrzések és tanúsítványok nélkül is forgalomba helyezhetők.

Ácsi! Van már meglévő webshopod, és szeretnél tornázni az eladási számaidon?
Az online értékesítés még a legdörzsöltebb üzletemberek számára is tartogathat meglepetést. Könnyen lehet, hogy Te is olyan hibákat követsz el a weboldalad üzemeltetése során, amelyeket még csak észre sem veszel. A következő tippek Neked is segíthetnek abban, hogy végre gyarapíthasd a bevételeidet!

⦁ Vezesd be a Paypal-t, amely az érdeklődők számára a bankkártyás utalásnál egy jóval megbízhatóbb fizetési alternatívát kínál.
⦁ Növeld a vásárlási lázat upsell-ajánlatokkal, amelyek arra alkalmasak, hogy a vevők az utolsó pillanatban még több árucikket, kiegészítő terméket pakoljanak bele a kosarukba.
⦁ Értékesíts luxus-terméket, akár 70-100-szor magasabb áron! Ugyan jóval kevesebb vásárló engedheti meg magának ezt a kiadást, de akár már egyetlen drágább cikk eladása esetén is jelentősen megugrik céged bevétele.
⦁ Használj okos-keresőt, amely minden egyes kulcsszóra releváns találatokkal bombázza a vevőt, ezzel megkönnyítve a sokszor hajmeresztően bonyolult keresési folyamatokat.
⦁ Tüntesd fel az árudhoz írt véleményeket! Ha egy termékedről az alatta lévő kommentmezőben ódákat zengenek, az máris felkelti a vásárlókban a tipikus „én is akarom ezt” érzést!
⦁ Vezess email listát, amelyen keresztül különféle hírlevelek formájában értesítheted az érdeklődőidet a különféle akcióidról, nyereményjátékaidról és extra tartalmaidról.
⦁ Használj pop-up hirdetéseket, amelyek mindig akkor ugranak fel a vevő képernyőjén, ha éppen elhagyni készüli az oldalt! Ezzel a „gesztussal” voltaképp még egy kísérletet teszel arra, hogy maradásra bírd őt.

Reméljük, ez a néhány tipp segített abban, hogy eligazodj a webshop-üzemeltetés kusza labirintusában! Maradj velünk a további tippekért, és ha azt szeretnéd, hogy a webáruházad hirdetései biztos kezekben legyenek, vedd fel velünk a kapcsolatot még ma!

Ezeket már olvastad?

Mik azok a javasolt posztok az Instagramon?

Mik azok a javasolt posztok az Instagramon? Biztos észrevetted Te is, hogy nemrég az Instagram a régihez képest egy szemmel alig látható változáson ment keresztül....