Napjaink legvagyonosabb üzletembereire, a világcégek vezetőire mindannyian felnézünk és számos titkukra is kíváncsiak vagyunk! Minden fontos lépésüket nyomonkövetjük, és igyekszünk minél több hasznos dolgot ellesni tőlük, hogy mi is a maximumot hozhassuk ki magunkból, valamint a karrierünkből.
👉🏼 Honnan indultak?
👉🏼 Mi volt a sikerük kulcsa?
👉🏼 Hogyan képesek a folyamatos fejlődésre?
👉🏼 Milyenek a magánéletben?
És természetesen azt is tudni szeretnénk, hogy mit csinálnak akkor, amikor éppen nem dollármilliárdok sorsáról, vagy az egész világgazdaságot befolyásoló üzletekről döntenek.
Egy 5 éven át tartó kutatás során több száz, önerőből meggazdagodott személy szokásait vizsgálták, és kiderült, hogy mindegyikük életében kiemelt szerepe van az olvasásnak és a tanulásnak. Olyannyira, hogy közel 90%-uk választja az olvasást a TV nézés helyett.
Ebből a rendkívül izgalmas tanulmányból az is kiderült, hogy legszívesebben a következő témákban olvasnak a milliárdosok:
📚 Hozzájuk hasonló emberek önéletrajzai.
📚 Önfejlesztés.
📚 Történelem.
Tehát kijelenthetjük, hogy az olvasás annak ellenére is kivételes szerepet játszik a leghíresebb üzletemberek mindennapjaiban, hogy már sikerült óriási vagyont felhalmozniuk és egyetlen dolguk az életük élvezése lenne.
Bill Gates szerint könyveken keresztül lehet a leghatékonyabban tanulni, ezért évente legalább 50 kötetet mindig kivégez. Az olvasás iránt érzett szeretete egészen gyerekkorától él benne, mára pedig egy különleges darabokkal tarkított házi könyvtárat is magáénak tudhat. A könyvespolcain egy 30,8 millió dollár értékű, eredeti Da Vinci mű is megtalálható, a könyvtár plafonján pedig egy idézet található A nagy Gatsby című regényből.
Warren Buffet, amerikai részvénybefektető és a világ egyik legnagyobb jótékonysági adományozója a karrierje elejétől kezdve elképesztő mennyiségű időt szán az olvasásra. Egészen pontosan a napja 80%-át fordítja erre a tevékenységre. A kezdetekben akár 1000 oldal tanulságát is elsajátította kevesebb mint 24 óra alatt, és azóta is a következőt vallja:
„Olvass 500 oldalt naponta. A tudás így működik. Ez egy összetett tudás, amit bárki megszerezhet, de nem mindenki fog.”
Elon Musk szintén könyvekből tanulta meg a rakétaépítés rejtelmeit, majd megalapította a SpaceX-et. Az olvasás nem csak a felnőttkori sikerét határozta meg, hanem a gyermekkorában is egyfajta biztonságos „búvóhelyet” biztosított számára. Elon más volt, mint a többi kortársa, ezért gyakran bántották. A könyvek mindig ott voltak neki, a sok sértegetésből pedig csak erőt merített és elhatározta, hogy maradandót fog alkotni ezen a világon. Egyszer azt nyilatkozta, hogy őt nem a szülei, hanem a könyvek nevelték fel.
Mark Cubain, a Dallas Mavericks kosárcsapat és több másik vállalkozás tulajdonosa, valamint a Facebook atyja, Mark Zuckerberg is több órát órát fordít a könyvekben való elmélyedésre naponta.
Ha az imént említett személyekkel szemben, Te kevésbé töltöd hasznosan a szabadidődet, akkor itt az ideje a változtatásnak. Ha ők hajlandóak időt szakítani erre a tevékenységre, akkor Te is képes leszel. Csupán el kell határoznod magad és olyan könyveket kell találj, amiket valóban szívesen és élvezettel veszel elő.
Készen állsz, hogy az olvasás a mindennapi rutinod részévé váljon!? Kezdd napi 20-30 perccel majd olvass minimum 5 órát egy héten. Hamar meg fogod tapasztalni, hogy ez valóban jobb bármely tanulási módszernél vagy kikapcsolódási tevékenységnél. Az olvasottakat sorra fogod beépíteni a karriered és a céged fejlesztésébe, ez pedig hidd el, nem fog eredmény nélkül maradni!

A Follow Marketing szövegíró munkatársa. Tapasztalt és professzionális szövegíró, komplex kommunikációs stratégiák alkotója a cég egyik kreatív motorja, aki szövegeivel hegyeket mozgat meg.️