Több, mint 1100 vásárlást, egyetlen nap alatt – Ezt értük el a Matekinggel!

Akár rajongsz a matekért, akár nem, bizonyára Neked is jól jött volna az iskolás éveid alatt, a Mateking segítsége. Egyszerű, könnyen megérthető, mégis komplex epizódjaikkal garantált lett volna az ötösöd és elfelejthetted volna a dolgozatok előtti, gyomorgörcsös tanulást. Ezzel pedig nem csak Te vagy így – Nem véletlen, hogy mára a Mateking az ország egyik legnépszerűbb matematikaoktató platformjává vált, amely immár több, mint 200 ezer regisztrált felhasználóval büszkélkedhet.

Azonban, még ennek a rendkívül népszerű és hasznos szolgáltatásnak is meg lehet dönteni a rekordjait, ezt a legutóbbi kampányukkal be is bizonyítottuk. De hogyan is sikerült egyetlen nap alatt több, mint 1100 vásárlást generálni? Erre és még több kérdésre is választ adunk!

A kampány kiindulópontja

Tudtuk, hogy a szeptemberben elképesztő lehetőségek rejlenek, hiszen a Mateking szempontjából az iskolakezdés az egyik legfontosabb időszak. Már tervezgettünk, hogy milyen kampányt is indítsunk, ami megragadja a célközönség figyelmét, de szinte az utolsó pillanatban, ügyfelünk elképesztő ötlettel állt elő: Hajlandó alálőni az eddig is olcsó előfizetői árnak egy 60%-os kedvezménnyel! Ez havi 230 Ft-os árat jelentett, ami szinte számunkra is megdöbbentő volt. Itt már sejtettük mindannyian, hogy ez nagyot fog szólni! 

Ebből és a Mateking fő küldetését kombinálva – ami nem más, minthogy tananyagaiknak hála, a matek végre ne álljon senki sikereinek az útjába – meg is született a kampány fő üzenete:

„Havi 230 forintért megmentjük a matekjegyeidet!”

Ez egy nagyon erős szlogen, gondolj csak bele: Melyik diák ne élne ezzel a lehetőséggel, ha tudja, hogy mindössze pár száz Ft-ért, nem kell többé rettegnie a témazáróktól, az analízis vagy épp az algebra vizsgától?

Itt azonban nem álltunk meg: kiegészítésként olyan, esetenként akár provokatívabb hangvételű üzenetekkel is igyekeztünk kattintásra bírni az embereket, mint például:

  • „Mit kapsz havi 230 forintért?”
  • „Van havi 230 forintod arra, hogy többé ne legyen gond a matek?”

Ezeket látva, sokan azt gondolhatták, hogy ez egy túlságosan merész lépés volt, hiszen ez az akciós ár már-már a hihetetlen kategóriáját súrolja. De mi és ügyfelünk is őszintén hitt a kampányban és abban, hogy ez csakis pozitív eredményekkel zárulhat. Nem akarunk spoilerezni, de mindenféle túlzás nélkül állítjuk: igazunk lett.

A kampány előkészületének rövid határideje – káosz, vagy plusz motiváció?

Noha a kampány előkészítésére viszonylag kevés idő volt – körülbelül egyetlen hét -, eszünkbe sem jutott meghátrálni. Nem jelent számunkra problémát az, hogy sietve kell dolgoznunk, hiszen szemernyit sem veszítünk a pontosságunkból.

Első lépésként, villámgyorsan meghatároztunk 3+1 fő célcsoportot, akiknek hirdetünk:

  • Az egyetemistákat,
  • A középiskolai diákokat,
  • A középiskolai diákok szüleit,
  • És ráadásként azokat, akik jártak már az oldalon, de még nem vásároltak.

Ezeknek az embereknek pedig kétféleképp kommunikáltunk:

  • Spóroljanak minél többet,
  • És gyermekük vagy ők szabaduljanak meg a matek miatti szenvedéstől.

A kreatívok pedig két koncepció mentén készültek: Az egyik a spórolást szimbolizáló malacpersely vonalon mentek különböző üzenetekkel, a másik vonalon pedig a matek miatti szenvedést próbáltuk bemutatni és az erre adott megoldást.

Az üzenetekhez jól passzoló képekkel, a meghatározott célcsoportokkal, és a bivalyerős szövegekkel pedig már semmi sem akadályozhatott meg minket abban, hogy elindítsuk a kampányt.

A kampány legfőbb állomásai

A kampány elindítását követően, irányonként 5 célközönséget és 10 kreatívot teszteltünk, és folyamatosan optimalizáltunk. Ennek eredményeképp, megtaláltuk a 2 legjobb célcsoportot és képet, amelyeknek aztán kiemelt szerepet tulajdonítottunk a folyamatok során.  

Erre az aprólékos folyamatra azért volt szükség, mert, ha mindössze egyetlen kreatívval kommunikálunk egy célközönségnek, akkor a kattintás átlagosan 500 Ft lett volna. Mi viszont, a tudatosan felépített kommunikációnknak és a pontos célközönség-meghatározásunknak hála, 4 % körüli konverziót értünk el, ráadásul a CPC-t – vagyis a kattintási költséget – is sikerült 65 Ft-ra lecsökkentenünk. Ennek eredményeképp, a hideg célközönségből, mindössze 1300 Forintért tudtunk vásárlásra bírni embereket. A remarketing hirdetések pedig még tovább növelték ezeket a számokat.

A kezdeti jelek – ahogyan arra számítottunk – rendkívül biztatóak voltak: az első napon máris 137-en fizettek elő. A folytatás láttán pedig csak még szélesebb lett a mosolyunk, ugyanis az utolsó előtti napon megdőlt a Mateking napi eladásának rekordja. 24 óra alatt ugyanis, 533-an fizettek elő, vagyis nem egészen 3 percenként érkezett egy vásárlás.

A kampány utolsó 3 napjában, vagyis a zárási időszakban utolsó körös remarketing hirdetésekkel kezdtük el sürgetni az embereket. Ezt már csak a legjobb célközönségnek futtattuk, amely esetében azt is sikerült elérnünk, hogy a CPA (vagyis a vásárlásonkénti költség) 600 Ft legyen.

A kampányt végül annak legutolsó napja koronázta meg: Ekkor ugyanis, 1103 vásárlással, még az előző napon felállított, abszolút rekordot is sikerült megdupláznunk. Átszámolva tehát: aznap, a vásárlások között körülbelül egyetlen perc telt el. Este pedig, percenként akár 8-10 vásárlás is befutott.

Összegezve

A kampány teljes időtartama alatt összesen 3002-en fizettek elő, ami az előző éves, teljes forgalom körülbelül 17%-a, és mindezt két hét leforgása alatt sikerült elérni! A számokat látva pedig talán nem is kell mondanunk: A Mateking alapítója, Mosóczi András is igencsak elégedett volt. 

De mi volt a kampány sikerének kulcsa?

Írhatnánk itt a színvonalas szolgáltatásról, a Mateking egyediségéről, az ütős szövegekről, a beállításokról, stratégiáról és még sorolhatnánk – azonban, mi nem ezt szeretnénk kiemelni. Habár nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy a felsoroltak mennyire fontosak, a kampány és az egész együttműködés sikere valójában abban rejlik, hogy mind mi, mind pedig a Mateking csapata apait-anyait beleadott! A 14 napig futó kampányt hírlevelekkel, kiemelt posztokkal és magán a weboldalon történő intenzív kommunikációval támogatták és mindent biztosítottak, ami a munkánkhoz szükséges. Így mi is a legnagyobb lelkesedéssel tudtunk belevágni a feladatok elvégzésébe és képesek voltunk a maximumot kihozni a lehetőségből! Igazi csapatmunka volt. 

Ha azt szeretnéd, hogy a Te céged legyen a következő, amelynek eredményeiről ilyen büszkén fogunk mesélni, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot most!

Szeretnéd, hogy a tapasztalatainkat a Te cégednél is kamatoztassuk?

Készen állsz arra, hogy teljes erővel a marketinged gázpedáljára tapossunk?
Akkor nincs más dolgod, mint kitölteni az alábbi űrlapot és hamarosan felvesszünk Veled a kapcsolatot!

"*" a kötelező mezőket jelöli

YYYY dot MM dot DD
Adatkezelési hozzájárulás
Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Ezeket már olvastad?

5 kihagyhatatlan tipp a Facebook oldaladhoz!

5 kihagyhatatlan tipp a Facebook oldaladhoz! Biztosan hallottál már kismillió jó tanácsról a Facebook oldaladdal kapcsolatban. Ma elhoztuk neked, amelyeket mindenképp érdemes még ma beépítened!...

7+1 ütős tartalom a Facebook hirdetésekhez

Az online felületek roskadásig vannak unalmas hirdetésekkel, ha ki akarsz emelkedni közülük és költséghatékonyan hirdetni elengedhetetlen, hogy érdekes és figyelemfelhívó hirdetéseket kreálj. Ha ügyesen tudod...

Hogyan működnek a Facebook hirdetések?

Tudtad, hogy az online marketingesek 96%-a úgy véli, hogy a Facebook hirdetések a leghatékonyabb média hirdetési platform ma Magyarországon? Nem számít, hogy a Forbes toplistában...