És Te falnád? Így nyitotta meg a Krumpello az első budapesti üzletét!

TikTok-on szinte felrobbant az utóbbi hónapokban a (héjában sült) krumpli, akarjuk mondani a Krumpello. De nem véletlenül. Az üzlet előtt kígyózó sor, a napi szinten több száz eladott ínycsiklandó kaja, a virális tartalmak egykor talán csak egy dédelgetett álom volt a számukra. Aztán puff – megvalósult! Na jó, igazából rengeteg munkánk van mögötte, amibe be is avatunk, ha kíváncsi vagy. A végére még talán Te is elleshetsz egy-két hasznos trükköt. 

Vágjunk is bele!

A Krumpello-val való együttműködésünket még 2024 tavaszán, áprilisban kezdtük el. Azért kerestek meg minket, mert szerették volna Magyarországon is bevezetni a fent már említett ételt – a héjában sült krumplijukat. A népszerűsítéséhez azonban profi marketingre volt szükségük, így hozzánk fordultak. 

A közös cél egyértelmű volt:

Bevezetni a Krumpello-t, mint márkát itthon, és felmérni a piacot, hogy van-e igény egy fizikai üzlet megnyitására. 

Spoiler alert: sikerült! 

Persze, nem azonnali varázsütésre, hiszen ez egy teljesen új vállalkozás volt, méghozzá egy olyan termékkel, ami Magyarországon ilyen formában még nem volt kapható. És számtalanszor elmondtuk már mi is, hogy marketinggel sem lehet csodát tenni. 

DE! Ha van egy jó cég, vízió, csapat és termék/szolgáltatás, akkor bizony működik a dolog. 

Nézzük is meg, hogyan valósítottuk meg együtt a célokat! 

A kivitelezés:

Ők elsőkörben food truckoztak. Néhány hétig az Erzsébet téren voltak, majd elkezdték járni az országot. Különböző fesztiválokon és rendezvényeken jelentek meg. Közben pedig figyelték a vásárlói igényeket. 

Mi pedig? 

Több kampányt is készítettünk nekik. Legalább 20-at az együttműködésünk kezdete óta. 

Ráfeküdtünk a közösségépítésre oldalkedvelés hirdetésekkel és posztokkal. Valamint állandó kampányokkal tereltünk weboldalra, ahol az érdeklődők minden aktuális információt megtalálhattak a márkával, illetve termékekkel kapcsolatban. 

Emellett minden alkalommal, amikor kitelepültek, célzott hirdetésekkel értük el a környékbelieket, az adott rendezvény témájához kapcsolódó érdeklődési körrel. Például egy BMW-s autós találkozónál azoknak hirdettünk, akik ott éltek és nem mellesleg kocsi rajongók is. 

Amint láthatod a képen, külön kampányokat indítottunk például a Művészetek völgyére és a Tisza Tó Fesztre is. 

Kellett még pár dolog a sikerhez!

Kiemelten fontos volt, hogy minden ilyen időszakos és állandó hirdetésnél külön kreatívokat és szövegeket alkalmazzunk. 

Valamint nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy minden tartalom laza és fiatalos stílusban készüljön, hiszen ők voltak a márka fő célközönsége. Itt a képekről, videókról ők gondoskodtak, míg a szövegekről teljes mértékben mi. 

Viszont mivel egy kevésbé ismert cégről és termékről volt szó, kezdetben idő kellett a jó eredményekhez, de az ütős kreatív tartalmaknak és a csapat tagjainak – nálunk és a Krumpello-nál egyaránt – köszönhetően a kampányok meghozták a várt sikereket.

Például a napi szinten eladott ételek száma is növekedésnek indult. 

  • Az együttműködés kezdetén még bőven 100 alattiak voltak a számok. Április 29-én – mikor elkezdtük monitorozni – 27 termék került értékesítésre. 
  • Ezzel szemben májustól fokozatosan emelkedtek, és többször is megugrották a 100-at. Május 11-én például már 231 db krumplit sikerült eladniuk. 

Az igény tehát egyre csak nőtt, a tartalmak pörögtek a közösségi médiában, úgyhogy pár hónap után eldöntötték: tényleg megnyitják az üzletüket Budapesten.

Mi volt a mi szerepünk benne? 

Egy többlépcsős kampányt terveztünk nekik, ami július 1-jén indult. Célunk az volt, hogy mire megtörténik a várva várt pillanat, mindenki tudjon róla.

Első lépésként meghatároztunk több célközönséget is: 

  • Facebook akvititást mutatók,
  • Érdeklődők, akik a weboldalon jártak az elmúlt 30 napban,
  • Legjobban teljesítő hideg célközönség. 

Majd különböző hirdetéseket indíttottunk eltérő képekkel, videókkal és szövegekkel. 

  • Beharangozó 1.0 – július 1 – 14 – nyitás beharangozása
  • Beharangozó 2.0 – július 15 – 29 – folytatás
  • Célegyenes – július 28-30 – utolsó napok nyitás előtt
  • Influencer esemény – július 31 – nyitás bemutatása
  • Rajt – nyitás – augusztus 1 – megnyitottunk, boltba terelés
  • Nyitási hónap – augusztus 1-31 – nyitás akció (20%), nyereményjáték

Az alábbi képeken láthatod a legtöbb említett hirdetésnek a teljesítményét: 

A “nyitási hónap” kampányunknál például alacsony volt a CPM (159 Ft), így olcsón tudtunk sok embert elérni. Ezzel szemben a “Nyitááás” kampány kevesebb megjelenést ért el, viszont magasabb CTR-t produkált, vagyis jobban ösztönözte az embereket az interakcióra. Ez fontos volt, hiszen egyre közelebb kerültünk a várva várt pillanathoz.

A többlépcsős stratégiánk tehát bevált: 

A megnyitó napján kígyózó sorokban várták az emberek, hogy beleharaphassanak a saját héjában sült krumplijukba.

Ma pedig már több mint 2000-en követik őket Instagramon és Facebookon, TikTokon pedig 6000-en. 

Konklúzió

Mi a tanulság?

A többlépcsős marketingstratégia elengedhetetlen egy új márka bevezetésénél. A célcsoporthoz igazított kreatív tartalmakkal és hirdetésekkel pedig nemcsak széles körű elérést, hanem valódi cselekvést is generálhatunk.

Tehát nem számít, mennyire új vagy a piacon – ha jó a terméked/szolgáltatásod, és beleteszed a kellő időt és energiát, valamint megtalálod a megfelelő marketingeszközöket, akkor könnyedén elérheted a célközönségedet, és hatalmas sikereket érhetsz el. 

Persze, nincs megállás továbbra sem. Zakatolunk előre a Krumpello-val, hogy még nagyobb célokat érjünk el együtt.

Egy kérdésünk maradt már csak: Te beleharapnál egy ilyen siker ízű krumpliba?

Ha igen, akkor csatlakozz hozzánk, és bízd a vállalkozásod jövőjét a mi kezünkbe!  

Szeretnéd, hogy a tapasztalatainkat a Te cégednél is kamatoztassuk?

Készen állsz arra, hogy teljes erővel a marketinged gázpedáljára tapossunk? Akkor nincs más dolgod, mint kitölteni az alábbi űrlapot és hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot!

Kapcsolatfelvétel

Ezeket már olvastad?

Tudtad, hogy a magyar KKV-k átlagosan 10-20 kampányt indítanak el egy évben, ha a bevételeiket és a hirdetési költségeket nézzük?….

Kipihented magad az ünnepek alatt? Reméljük, mert itt az ideje újra belevetni magad a munkába! Tudjuk, hogy szívesen hátradőlnél még….

Egy hatvani családi vállalkozás vajon képes 2 milliós bevételt termelni 1 nap alatt? Igen, profi online marketinggel. Persze, ez sem….